Díj... :)

Szabályok:
1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1.)
- 15 éves leszek nyáron
- édesszájú vagyok :$
- kedvenc állatom a fehértigris
- az 1D a kedvenc bandám, de rajtuk kívül még csomó mindent hallgatok
- utálok tanulni
- lány vagyok xd
- kedvenc színem a kék és a narancssárga
- nem magamat képzelem a blogom főszereplőjének
- ez az első olyan blogom, amit egyedül írok... és imádom *-*
- kedvenc sorozatom a Pretty Little Liars
- elmúltam 1 éve directioner

2.)
- Általában hánykor kelsz fel?
Fél 6 körül.
- Van valami amit most szeretnél?
Nyári szünetet!
- Milyen telefonod van?
Samsung Galaxy Y
- Legjobb barátod?
Heni és Eszti :)
- Mi tud nagyon felidegesíteni?
Ha valaki állandóan nyavalyog és/vagy a nyakamon lóg.
- Kire nézel fel?
 Öhhm.... talán az 1D-s barátnők, mert a média nyomását kibírják. ^^
- Milyen zenét hallgattál utoljára?
 Olly Murs ft. Flo Rida - Troublemaker
- Melyik filmet láttad legutóbb?
 So Undercover
- Kedvenc 1D tag?
Louis. <3
- Mikor ismerted meg az 1D-t?
2012. 04. 24.
- Kedvenc magazin?
Bravo talán.

3.)
- Miért döntöttél úgy, hogy blogot írsz? 
- Ki a kedvenc tagod? (ha meg tudod magyarázni, 
akkor az is, hogy miért)
- Általában milyen zenét hallgatsz blogírás közbe?
- Hány éves vagy?
- Ki a kedvenc bandád/énekesed/énekesnőd az 1D-n kívül?
- Melyik édesség a kedvenced?
- Melyik a kedvenc filmed, sorozatod?
- Mit csinálsz, ha nincs ihleted, pedig aznap már fel kéne raknod a részt?
- Már mindegyik tag főszereplésével olvastál blogot?
- Mi alapján döntöd el, hogy az adott blog olvasásába belekezdesz, vagy sem?
- Tervezed, hogy ez után indítasz majd egy másik blogot?

4.)
Ahova, akiknek küldöm: :)
- One Direction in the high school
- New life in London
- Beautiful people like you
- Ez most komoly?
- Twin fate
- The strangest family forever
- MOD
- You screwed it up
- Makai Nóra
- Dreams come true
- Initially Impossible Love

 Köszönöm szépen a díjat LittleVampire-nak, nézzetek be hozzá:  http://littleprincess-1d.blogspot.hu/  

4. Már megint belé botlok!

Sziasztok, emberkék! Sajnálom az 1 nap csúszásomat, de valamikor pihenni is kell, nem igaz? :D Jó olvasást és kérlek komizzatok, iratkozzatok fel! Nagyon-nagyon örültem annak, hogy az 1. és a 2. részhez érkeztek komik, szívesen olvasom a visszajelzéseitek! :)

xxx

********

 

*Louis szemszöge*

-De miért volt jó, hogy aláírtad a kezét? –kérdezte meg Liam értetlen fejjel, mikor átmentem hozzájuk. Ugyanis, most, hogy már a családommal együtt ide költöztem Londonba, a fiúkkal egy házban fogunk lakni. Holnap már költözöm is.

-Hát azért, mert Louis élvezi piszkálni azt a csajt! –vágta le egyből Harry.

-Rosszabb kimondva hallani, mint gondolni, de nagyjából ez a szitu… -vigyorodtam el.

*Tori szemszöge*

-Cseszd meg, Tomlinson! –kiáltottam a tükörképemnek. Képzeljetek el egy félig elképedt, félig dühös arcú lányt este 11-kor, 2 órája (már vörösre) sikált karral, azon a karon pedig egy hatalmas aláírással. Hiszen én nem vagyok igazi directioner!

*

-Azt a rohadt! –kiáltotta Naomi, mikor meglátta a jobb kezem. Hát igen, hiába vettem fel hosszú ujjú pólót, aminek egész nap húzogattam az ujját, ma pompom-edzésünk van.

-Úristen! Úristen! Úristen! –kiabált Naomi és Jane, ezt az egy szót ismételgetve. A nagy kiáltozásra persze mindenki odarohant hozzám, hogy körbe álljon. Az aláírás révén (ha ez lehetséges) még népszerűbb lettem. Nem is gondoltam arra, hogy ez a javamra válhat…

-Hol találkoztál vele és miért nem mesélted el, hogy aláírt??! –kérte számon Jane.

-Bocsi, Janey, tényleg, de titok. Nem akarom, hogy lerohanjátok. –tértem észhez.- És különben is, még át kell öltöznöm.

*Louis szemszöge*

’Louisom! Ma este 7-re asztalfoglalásunk van abba a drága étterembe! Ne késs el, szivem! J

El xxxx’

Ezt az sms-t kaptam Eleanor-tól, a barátnőmtől. Komolyan elfelejtettem volna, ha nem emlékeztet.

Különben nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit szólhattak az aláírásomhoz Vick sulijában. Mivel kissé egoista vagyok, úgy gondolom, mindenki le akarta tépni a karját… legalábbis remélem. Most komolyan, nem vagyok irtó ötletes ezzel a filces dologgal? Csak kb. 2 nap után jön le, tapasztalat…

-Louiiiiis! Keresnek telefonon! –üvölt le Niall az emeletről.

-Hallo? –emelem a fülemhez a vezetékes telefont.

-Louis, szia! Megbeszéltük, hogy ma be akarsz jönni hozzám valamiért… Csak azt szerettem volna megtudni, hogy akkor biztos jössz-e, mert nem várok rád feleslegesen. –hallottam meg kedvenc, vagyis egyetlen nagynénim hangját.

-Persze, hogy megyek, Amanda! –válaszoltam mosolyogva (tudom, hogy nem látja, de azért el lehet mosolyodni, ugye?).- Mikor van vége a tanításnak? Odamegyek eléd.

-Mostmár indulhatsz is, ha szeretnél, nekem nincs már több elintéznivalóm.

-Rendben, akkor várj meg a parkolóban. –mondtam, majd leraktam a telefont. Már fel is vettem a kedvenc napszemüvegem, bepattantam a kocsimba és indultam is hozzá. Különben Amanda nénikém az egyik helyi iskola igazgatónője, és anyukám húga. Azért megyek el hozzá, hogy megbeszéljem vele, mit adjunk anyukámnak, közelgő szülinapjára.

*

Kit látnak szemeim? Csak nem Vick jön velem szembe?? Álmomban nem gondoltam volna, hogy pont Amanda sulijában tanul. Különben szerintetek túlzottan piszkálom? Félreérthető? …Szerintem se!

-Szia, Vick! –köszöntem vidáman.

-Szia, Louis. –köszönt monoton hangon, nem tűnt túl boldognak.

-Nem örülsz, hogy láthatsz? –kérdeztem, bevetve a ’híresség vagyok’ mosolyomat.

-Tudod, elég nekem a kezed nyomát látnom… -mutatta fel jobb kezét, közben pedig már mosolygott.

-Mit szóltak a többiek?

-Mit szóltak volna? Körbecsodáltak, mint mindig! –kacagott fel.

-Amúgy holnapra már kb. lejön a kezedről. –mosolyogtam rá.

-Okés… és ez, úgy gondolom, igazán ötletes lett!

-Hát köszi! Azért durva, hogy 2 nap alatt másodjára találkozunk… nem véletlen.

-Biztos nem! –kacsintott rám.

-Toriiii! Átmegyek most egyből, és akkor így haza is tudlak vinni. –hallottam meg egy fiú hangját Vic mögül.

-Louis, ő Aaron. Aaron, ő Louis. –mutatott be minket egymásnak az említett lány.

-Köszi, Tori, de ÉN felismertem. -nevetett fel a srác jóízűen.- Ha akarsz, még beszélgethetsz… a kocsiban várlak! –kacsintott, majd elment a kocsijához.

*Aaron szemszöge*

Látom, hogy Torinak bejön Louis… és még számot is cseréltek! Hűha, ez kezd egyre izgisebb lenni. Azt hiszem, majd beszélek a fejével, kíváncsi vagyok ő mit gondol erről a helyzetről. Nem hiszem, hogy egyből beismerné nekem, mit érez valójában… de én most a sarkamra állok, nem hagyom, hogy valami idiótával jöjjön össze, ha van aki látszólag egyből megtetszett neki. Ilyen egy igazi barát, nemde?

3. Louis...

’De ciki!’ -gondoltam magamban, mikor rájöttem ki is áll előttem.

-Uppsz! Sajnálom... én csak...ömm.. –kezdtem el dadogni a megilletődöttségtől. Szerintem még Aaron is előbb felismerte volna Louis Tomlinson-t, mint én. Bizony, aki előttem állt nem volt más, mint maga Louis, teljes életnagyságban.

-Gyertek be! –invitált minket kedvesen, nagyobbra nyitva az ajtót.

-Annyira sajnálom! Komolyan szégyellem magam… én csak… Szóval, én directioner vagyok meg minden, csak… nem nézek rólatok nyálcsorgatva naponta 5000 képet és nem beszélek folyton rólatok. –próbáltam mentegetőzni, de szerintem már kialakult a fejében egy számomra nem túl előnyös kép rólam. Ez annyira ciki!..

-Semmi baj, tényleg. –mosolygott.- Legalább nem kezdtél el sikongatni és aláírást követelni.

*Louis szemszöge*

Miért érzem úgy, hogy én hoztam zavarba… kit is? Mindegy, szóval ezt a lányt.

-Különben, megtudhatnám a neved? Te tudod az enyém, én viszont a tiédet nem. Ez így nem túl fair. –szólítottam meg.

-Victoria Daniels. –nyújtotta a kezét, amit én el is fogadtam.- Hívj nyugodtan Tori-nak! –tette még hozzá.

-Khmm! –köhintett egyet Daisy, a(z egyik) hugom. Ezt azért csinálta, mert egy: eddig a 3 kislányt totál hanyagoltuk, pedig ez az este az övék, kettő: még mindig szorongattam Tori kezét, akinek igencsak kiült az arcára, hogy ezt már kínosnak érzi, és jobb lenne őt elengedni. Így is tettem.

-Hívhatlag esetleg Vic-nek? –kérdeztem vigyorogva, mikor kimentem behozni 5 pohár üdítőt.

-Ohh, kérlek ne! –horkant fel.

-Miért? Tiszta jó! Nekem tetszik, mostantól Vic-nek nevezlek! –incselkedtem vele. Egyébként komolyan gondoltam, tényleg így fogom nevezni.

-Felmehetünk játszani? –kérdezte Phoebe (a másik hugom), az emelet felé mutatva.

-Rendben. –mosolyogtam rájuk.

-De ne nagyon várjátok, hogy lejöjjünk reggel 7-ig. –vigyorgott rám Daisy, majd felmarkolt 3 zacskó édességet, és felrohantak.

-Jah… és az emelet nagykorúmentes övezet, szóval semmi feljárkálás! Titkos dolgok fognak történni odafent! –kiáltottak még vissza, felém küldve egy kacsintást.

*Tori szemszöge*

Nem hiszem el, hogy Em képes volt engem itt hagyni mindenféle köszönés nélkül.

-Nekem mennem kell. –indultam az ajtó felé. Semmi kedvem nem volt valami kínos beszélgetést erőltetni Louis-zal.

-Máris mész? –kérdezte aggódó(?) szemekkel.

-Igen, nehogy még valami cikis történjen velem. –nevettem fel kínomban.- Még egyszer sajnálom!

-Ne tedd! –nevetett fel jóízűen.- …És várj egy percet! –tette még hozzá.

Türelmesen vártam, míg megjelenik egy… filccel? Ez komoly?

-Te meg mi a fenét akarsz csinálni? –kérdeztem, mikor elkezdte felgyűrni hosszú ujjú felsőm ujját.

-Nem megerőszakolni, nyugi. –kacsintott.- Akkor különben se itt kezdenélek vetkőztetni.

-Fordulj el! –kérte. Mire visszafordulhattam, megláttam, hogy egy bazinagy aláírás feszít a jobb alkarom belső felén.

-Louis? Ez komoly? Én nem vagyok ilyen fanatikus. –mutattam rá a kezemre furi arccal.

-Jólvan, bocsi… de várj még egy kicsit. –szólt rám. A következő pillanatban pedig megláttam, hogy ugyanaz az alkarom külső felére odaírta, hogy ’Vic-nek xxx’.

-Szuper. –forgattam meg a szemem puffogva.- Ha hazaértem, az lesz az első, hogy ezt lemosom!

-Okés, ezt megbeszéltük! –ült ki egy levakarhatatlan vigyor a képére.

-Ha már ilyen jól kezeled azt, hogy én híres vagyok… esetleg hazakísérhetlek? –kérdezte meg gyorsan, ugyanazzal a vigyorral.

-Jah, szuperül tudom kezelni, na szia! –intettem neki, majd kipenderültem az ajtón, és elindultam hazafele. Csak remélni tudom, hogy Louis lesz olyan felelősségteljes, hogy Emily-t elviszi reggel suliba.

*Louis szemszöge*

Mikor Vic elment, az volt az első, hogy felhívtam Niall-t, és elmeséltem neki, mit csináltam. Számítottam rá, hogy szétröhögi a fejét… de arra nem, hogy ennyire. Konkrétan kinyomtam a telefont, annyira idegesített már a 3 percig tartó jellegzetes nevetése… szerintem észre se vette.

2. Irány a pizsiparti!

-Tori… ööööm… nem felejtettünk el valamit? –kérdezte meg Aaron idegesen, mikor leparkolt a házunk előtt.

-Nekem is van egy ilyen érzésem. –kezdtem el gondolkodni.

-Jajj ne!... –kezdte a barátom.

-Emily! –kiáltottuk egyszerre.

-Hogy lehet a saját kishugodat elhagyni? –kérdezte hitetlenül felnevetve a fiú, mikor visszaindultunk a kocsival.

-Jólvan, na! Elvontad a figyelmem! –bokszoltam bele a vállába.

*

-Úgy sajnálom, Em! –öleltem magamhoz a kishugom, mikor beértünk a lakásba.

-Semmi baj, nem vártam ám olyan sokat… -küldött felém Emily egy apró mosolyt.

-Annyira aranyos vagy! –pusziltam meg a kislányt.- Mit szeretnél csinálni míg haza nem érnek anyáék?

-Jégkrémet enni. –csillant el a szeme.

-Jólvan… és közben megbeszéljük, kinek hogy telt a napja. –egyeztem bele jó testvér módjára.

-Csokis jó lesz? –kiáltottam ki a hűtőajtó mögül. Direkt a kedvencét választottam.

-Persze! Amúgy képzeld, ma összebarátkoztam 2 ikerlánnyal.

-Hűha! Jól hangzik. Ők is harmadikosak?

-Igen, most költöztek a családjukkal Londonba. Éééés… -kezdte Emily.

-Ajjaj... mi és, Em?

-Hát… szerveztek egy kis pizsipartit mára, hogy jól összebarátkozzunk, mert mivel év végén jöttek, nincsenek még barátaik.

-Csak téged hívtak meg? –kérdeztem. Ez azért volt fontos, mert ha csak őt, akkor nagyobb az esélye, hogy elengedem, mint hogy nem. Mégpedig azért, mert ha csak őt, akkor furin nézne ki, hogyha nem engedjük el, a 2 kicsi lány egyedül ül otthon, tök megalázottan. Viszont ha többen is lennének, nem tűnne fel, hogy egy lánykával több vagy kevesebb.

-Csak engem. –vigyorgott, mintha csak olvasna a gondolataimban.

-Most megyek, mert el kell intéznem egy pár sms-t, addig egyél még egy pár kanál jégkrémet, mert mikor lejövök, elteszem. –kiáltottam vissza a lépcsőről, indulva a szobámba. Épp akkor csipogott a telóm, sms-t jelezve, mikor kezembe fogtam.

’Tori!

Kénytelenek voltunk beleegyezni, hogy ma egy jótékonysági estre menjünk… tudnál vigyázni Em-re? Valószínűleg későn érünk haza, úgyhogy figyelj oda, hogy időben feküdjön le!

Anya x’

Na igen, a szüleink orvosok, akik gyakran eljárnak jótékonysági estekre és utaznak külföldi konferenciákra. De nem baj, így legalább elvihetem Emily-t arra a pizsipartira.

’Aaron! Sajna ma nem tudunk matekozni, bocsi. (Te is sajnálod, ugye??) Majd bepótoljuk holnap délután, ne aggódj. Előre is jóéjt. Tori xxx’

Ezt az sms-t küldtem legjobb barátomnak, míg leszáguldottam a lépcsőn, hogy közöljem Em-mel a jó hírt.

-Emiiiiily! Indulhatunk? Mikor is kezdődik?

-Úgy 10 percünk van, hogy odaérjünk erre a címre. –nyomott a kezembe egy cukin kidíszített meghívót. Az összes ottalvós cucca már egy kis táskába volt pakolva. Ő aztán készült.

-Kénytelenek vagyunk sétálni… -nyújtottam a kezem, ’ha megfogja, úgy megyünk, ha nem, nincs gond’ alapon. Elfogadta a kinyújtott kezem, így kézen fogva sétáltunk el a házig.

-Szerinted anyáék mikor érnek haza? Szerinted lehetséges, hogy itt aludjak? –kérdezte félve Em.

-Majd vállalom a felelősséget… Amúgy sem hiszem, hogy korán hazaérnek, mi kb. addigra már suliban leszünk. –kacsintottam rá.

-Imádlak Tori, ugye tudod? –ölelt meg.

-Tudom hát!

-Ez az a ház! –szólalt meg a hugom mellettem.

Kopogtam az ajtón, és hallottam, hogy valaki trappolva jön kinyitni azt. Igencsak visszahőköltem, mert fura látvány fogadott. Ott állt előttem egy nagyon helyes, kb. velem egy idős srác, és mellette az ikrek.

-Ugye nem te vagy az apjuk? –nem tudom miért csúszott ki a számon, de már késő volt… ilyen az én formám, ami a szívemen, az a számon. Különben pedig komolyan el lehet képzelni, hogy az apjuk… a mai világba. Na jó, de vajon most tényleg? Miért nem szól semmit?!

1. Tori és a népszerűség

Nem tudom ti milyen tinik vagytok, de én olyan, aki utál korán kelni. Ma is simán elaludtam volna, ha Aaron nincs. Apropó Aaron, ő a legjobb barátom ovi óta. A kapcsolatunk bizalomra épül és szeretetre, szinte testvérek vagyunk. Rajta kívül van még 2 barátnőm, de ők csak szimpla barátnők, nem legjobb barátok. Szóval, a gimi utolsó éve pár hónap múlva befejeződik, de én még mindig nem szoktam meg ezt a hajnalban kelést. Az első óránk irodalom volt, mi pedig éppen beértünk csengetés előtt.

-Tori! Miért értetek be ilyen későn? Hiszen Aaronnak van kocsija. –érdeklődött egyből Naomi, hátrafordulva hozzám.

-Majdnem elaludtam. –vigyorogtam rá, majd előrefordult.

Szünetben kimentünk az udvarra és leültünk a padokra. Jane arról mesélt nekem és Naominak, hogy az apukája tudott szerezni 3 One Direction koncertjegyet. Erre persze nagyon belelkesedtünk. Én nem vagyok az a fanatikus directioner, csak szimplán szeretem a zenéjüket és őket magukat. Mikor ezt beszélgettük, Aaron a focicsapattal egyeztette az edzéstervüket. Ez még normális is lett volna, 2 kupac diák és ennyi… de nem ennyi diák gyűlt körénk, hanem sokkal több. Tudni kell ugyanis, hogy a legjobb barátom a gimink focicsapatának sztárjátékosa. Ő ennek révén lett népszerű, én pedig azért, mert a pompom csapat kapitánya vagyok, vagyis a vezérszurkoló, és nem mellékesen nagyon szép is(nem egoistaságból mondom, mindenki így gondolja… én vagyok a divatdiktátor az egész gimiben). Mindenki a mi barátunk akar lenni, főleg azért, hogy népszerű legyen. A legtöbb ember szerint mi vagyunk az ’álompár’… egyszerűen egyeseknek nehéz felfogni, hogy csak barátok vagyunk. Mindegy is.

-A koncert jövő szombatra esik! Alig várom, hogy találkozzak Liam-mel... –áradozott Jane, míg a folyosón sétáltunk vissza az osztályunkba.

-Jane, állj le! –nevettem fel- Addig még van bőven 1 hét… hiszen még csak szerda van.

-Figyelj, Jane! Azért remélem tényleg fogsz látni valamit Liam-ből, mert ha nem, minek menni, nem igaz? –vigyorgott Naomi a barátnőnkre.

-Természetesen fogok látni! A színpad mellett fogunk állni az első sorban. –szegte fel az állát, és vigyorgott önelégülten.

-Wáó! Engem nem akartok vinni? –gúnyolódott Aaron.

-Te inkább addig rohangálj a pályán egy labdát cipelve, edzés címszó alatt. –vágott vissza Jane durcásan. Hát igen, ő a leglányosabb hármónk közül, és hiába ő is szurkoló, azt nem tudja felfogni, hogy mit szeretnek a fiúk az amerikai fociban.

-Na jó, örömmel hallgatnám még tovább, de mennem kell spanyolra! –jeleztem, hogy szét kell válnunk, ugyanis spanyol/francia óra következett.

~órák után~

-Tori! Mehetünk? –jött felém Aaron.

-Ezt pont te kérdezed? Itt állok a kocsidnál úgy 10 perce… erre megjössz, és te kérdezed, hogy mehetünk-e. –mondtam hatalmas vigyorral az arcomon.- Mi tartott ennyi ideig?

-Tudod… a matek doga… -kezdte.

-Mi van vele? Nekem ötös lett. –büszkélkedtem.

-Had fejezzem már be! Nem mindig rólad van szó… -forgatta a szemét mosolyogva.

-Halkabban… még a végén valaki komolyan elhiszi! –kezdtem el suttogni, kezemet a szájára téve. Szerettünk a népszerűségünkkel poénkodni, mert mi nem vettük ezt túl komolyan. Számunkra 2 fajta ember létezett, aki bír, és aki nem. A népszerűeknél nincs középút, csak a két véglet. Aki bír téged az valószínűleg mindent megpróbál megtenni azért, hogy te is észrevedd őt. Ezek az emberek általában arra hajtanak, hogy hátha rajtunk keresztül egy kicsit több ember barátkozik majd velük. Egy szóval jellemezném őket: csicskák. És ezt nem feltétlenül úgy értem, ahogy a veszekedésben szokták az emberek „megemlíteni” egymást, hanem, hogy mindent megtesz, hogy kiszolgáljon téged… nem egy rossz dolog. És akik nem bírnak… Ők minden adandó alkalmat megragadnak, hogy valami rosszat terjesszenek rólad, hogy legyen mit kimagyaráznod. Ilyen emberek általában azokból lesznek, akik elvesztik a reményt, hogy valaha is közénk tartozhatnak. Ez van. Amíg a világon ember élni fog, a nyomi nyomi is marad.

-Szóval mi van a matekkal? –kérdeztem végül rá.

-Bukásra állok. –köpni-nyelni nem tudtam Aaron kijelentésére. Mindig tudtam, hogy nem túl erős tanuló, de…

-Csak elmondanám, ha nem lenne elég világos, hogy idén érettségizünk! Az egyik tárgy pedig természetesen a matek. Nem mellékesen pedig nem szeretnék jövőre visszajárni ide csak azért, hogy meglátogassalak… Aaron, ugye összeszeded magad? Április van, úgyhogy van még pár hónapod. Ma este átjössz és korrepetállak. –zúdítottam rá a mondandóm.

-Tori, nyugi. –mosolygott rám.

-Akkor átjössz?

-Persze! Nem hagynám ki! –vigyorgott.

-Ma nem filmnézős este lesz, hanem korrepetálás, vésd az eszedbe! –nevettem rá a mutatóujjamat mozgatva. Erre rám villantotta 1000 wattos mosolyát és beszálltunk a kocsiba, a sulit magunk mögött hagyva.

~Prológus.

Victoria Daniels-nek látszólag mindene megvan… aranyos kishúg, helyes legjobb barát, két barátnő, akik mindig a rendelkezésére állnak, jó jegyek, szép alak, bájos külső. De vajon tényleg ilyen egyszerű ez az élet? Egy valami hiányzik az életéből, a szerelem. Még sosem érzett igazi szerelmet egy fiú iránt sem, és még sosem érezte, hogy valaki igazán szerelmes lenne belé. Az évek során elvesztette bizalmát az emberekben. Minden giminek megvan a maga hierarchiája, ő pedig ennek a legtetején áll. Vajon tényleg minden ember csak kihasználni akarja??